Vendégházunk

A 2020 júniusában nyílt Balogh Vendégház Sárospatak csendes, kertvárosi övezetében, a Végardó Fürdőtől 0,6 km-re helyezkedik el, ahol szeretettel várjuk a pihenni, kikapcsolódni vágyó vendégeinket (családokat és baráti társaságokat egyaránt) az igényesen berendezett, kényelmes, légkondicionált apartmanokban. A Vendégház apartmanjai televízióval, korlátlan WI-FI-vel, zuhanyzós fürdőszobával, felszerelt konyhával (indukciós főzőlap, hűtőszekrény, mikrohullámú sütő, kávéfőző, vízforraló, kenyérpirító) rendelkeznek.

Az udvaron lévő filagória közös étkezések, szórakozások színhelye, amely nyáron nyitott, télen fűthető, nagyméretű SMART TV-vel ellátott. A kikapcsolódást a kertben különálló faház, egy „Relaxzóna” biztosítja, ahol a zárt részben 6-8 személyes finnszauna található hidegvizes merülődézsával, a fedett részen 8-10 személyes dézsa jacuzzi, mellette műfüves napozórész került kialakításra.

Távolság a városközponttól: 2,5 km

Nyitvatartási időszak: egész évben 0-24 óra

A vendégháznál nem lakik a szállásadó.